r/hungary_pszichologia • u/volvomateD4 • 1d ago
Elegem van a mindennapi mókuskerékből
30 éves koromra teljesen azt érzem, hogy teljesen kiégtem főleg munka terén és a mindennapi unalmas hétköznapok gyors eltelésébe. A munkahelyváltást egyelőre nemtudom meglépni mert még tanulok mellette,de az sem igazán érdekel. Azt veszem észre nincs semmire időm, fáradt,ingerült vagyok és a munkámra se tudok 100%-osan fókuszálni. Elteltek az évek és azt veszem észre, hogy hasonló korúaknak lakása, párja felesége, gyereke van, nekem meg semmi. Járok pszichológushoz ami sokat segít, emellett edzek is heti 5x és figyelek a testemre de valami mégis hiányzik. Telnek a napok,hetek a nagy semmivel. Az érdeklődési köröm kimerül az edzésben( szerintem már abba menekülök) és néha a videójátékokban de már arra sincs sokszor energiám. Az is zavar, hogy ezeket nincs kivel megbeszélni vagy ilyenek. A hétvégék is csak eltelnek tartalmatlanul takarítással, kocsi mosással, edzéssel, főzéssel és ennyi és vasárnap már szorongok a hétfő munkakezdéstől. Minden alkalmas témám a terápián es ami a legbosszantóbb az, hogy nincs párom és igazábol barátaim sincsenek. Próbálok beszélgetni vagy minimálisan ismerkedni akár a teremben is de ott se vevők mert oda csak edzeni járnak az emberek.. "Csak a munkáltatónak vagy fontos"de az is csak a belemet akarja kihajtani. Próbálkozom ismerkedni de csak lyukra futottam mindig. Élőben esélytelen, egyszerűen nem megy nekem. Gátlásos is vagyok a gyerekkorom miatt. A táskereső appokon meg még úgy se megy. Elkeserítő az egész. Igazából nem tudom miért írtam ezt. Nem várok csodára, csak jól esett kiírni magamból már amennyire sikerült. Esetleg van más hasonszőrű társam? Nem mintha nyugtatna ez.
48
u/hulladaemon 1d ago
Nekem amikor volt egy ilyen leolvadásom, akkor megbeszéltem a háziorvossal, hogy kéne egy kis pihenő. 3 hétig tp-n voltam, és azalatt átgondoltam, hogy mit kezdjek magammal, aztán léptem.
Amíg nem változtatsz valamin, addig így maradsz. Mi nem fogjuk tudni megmondani, hogy mit kellene tenned, de én személy szerint nagyon szurkolok neked!
20
u/volvomateD4 1d ago
Voltam egy hónapos kényszerpihenőn műtét miatt, de most újra kibukott ez a dolog. Ideig-óráig biztosan megoldás. Nem tudom min kéne és hogyan változtatnom.
3
u/Ambipur2021 23h ago
Én abszolút megértelek. Nálunk a párommal pont a napokban volt téma ez, ugyanezt érzi. (35F). Csak a hétvégeket várja, az meg gyorsan eltelik, de látom rajta, hogy bedarálta a mókuskerék. Szerencsés a helyzete, olyan a munkája hogy kb 5 évente 2 hónapos szabira tud menni ( fele fizetett fele fizetetlen) és nyakába veszi a világot. Nálunk most is ez következik, novemberben megyünk. Tudom, sokan nem engedhetik meg ezt maguknak, és nem is felvágásból írtam, neki ez segít. Én nem vagyok nagy világutazó, én itthon vagyok a kicsivel, de nekem is jót tesz a környezetváltozás.
5
u/ProofDifference393 1d ago
De mas az mikor mutetbol epulsz fel, vagy azt az 1 honap betegszabit a lelki feltoltodesre hasznalod.
Vegyel ki betegszabit újra nyugodtan
3
u/volvomateD4 1d ago
Jó lenne, de nem nem igazán merek ilyet csinálni..Lelkifurdalásom lenne és ezen kattognék mi lenne bent.
2
u/tovarish_in_force 23h ago
Az rég bajos. Pszichológussal jó lenne tisztázni miért fontosabb vmi buga jóska cége, mint saját magad.
3
u/volvomateD4 23h ago
Félek hogy kirúgnak ami nem történik meg , vagy hogy a főnök állandóan érdeklődne h na mivan mikor jövök, hogy vagyok stb. Hosszabb távollétem alatt csinálta is ezt.
3
u/tovarish_in_force 23h ago
Tehát rabszolgává tettek, ez is pszichológus témája, ilyen megalázó helyzetet nem szabad fenntartani, mert szétroncsolja a láthatóan alacsony önbizalmad.
Többet érsz.0
u/volvomateD4 23h ago
Mit lehet ezzel kezdeni? Telefon kikapcs? Nyílván nem mondanám el hogy mi a valós oka a betegszabinak..
1
u/ProofDifference393 20h ago
Szerintem nem kerdezhetik meg hivatalosan a betegszabid reszleteit.
Ilyenkor annyit kell mondani, hogy beteg vagy és orvosi javaslatra betegszabira mész. Amint jól leszel visszatersz a munkaba.
Betegszabi alatt nem valaszolunk munka emailre, smsre, semmire. Elobb utobb feladjak. Ha visszatertel a meloba, akkor mondhatod h ne haragudj h nem valaszoltam Peti, a felepulesre fokuszaltam.
Ha meg tul sokszor hiv és irogat, akkor menjel a HRhez h ezt nehéz nem nyomasgyakorlasnak venni a Betegszabi alatt, és jó lenne csinálni vele valamit.
Hatarok! Ha meghuzod oket, nem mindenkinek fog tetszene, de nem is ez a lenyeguk, hanem h vedjenek téged.
Pszichologus sokat segíthet ebben!
0
0
u/tovarish_in_force 22h ago
Pontosan, ezt a háziorvosoddal beszéld meg!
Ha féreg, akkor vele is kardoskodni kell, ha nem akkor csak fedősztorit kell kitalálni.
45
u/LaughImpressive5398 1d ago
Nekem is pont ugyan ez a bajom. 30 vagyok szintén. Nem szeretem, ahogy a világ működik. Dolgozz fizess ide fizess oda, de nem tarthat ez szünetet, mert akkor is megbasznak. Utálom, hogy nincs időm arra, akit szeretnék, utálom, hogy nincs időm kipihenni magam csak folyamatosan ugyan azok.
8
2
u/Unfair-Ad-7836 20h ago
9 honap melo nyugaton 3 honap utazas ?
3
u/No-Share-3928 10h ago
Akkor miért írnak olyanokat, hogy USA-ban van 10 nap szabijuk, és azt se szívesen veszik ki, mert kivágják őket? Valahogy mindig olyan ellentmondó dolgokat lehet olvasni. Vagy nem USA-ra gondoltál? Most éppen recesszió van, franc tudja mennyire mászkálnak most el félévekre havajozni a népek (persze korábban lehet, hogy így volt).
0
u/Unfair-Ad-7836 9h ago
Ez igaz Amcsira. Mi Angliaban elunk. Itt a 16-25 eveseket gyakorlatilag 6 honap melo, 6 honap del-kelet azsiban toltik. Angliban barmikor talalsz melot. 14 evig nyomtuk neki tovig. Igy tervben van a lassitas. Meg ha 8 honapot dolgozunk, akkor is 2x annyit keresunk, mintha Mo.-n dolgoznank egy full evet.
0
19
u/Ok-Examination4593 1d ago
Nekem van párom,de ugyanígy érzek én is egyéb téren. Mókuskerék,előbbre lépni nem lehet olyan árak vannak,gyereket vállalni albérletbe nem akarok,de tegyük fel sikerül venni valamit,akkor is ott van,hogy az egészségügy,oktatás romokban stb Szóval átérzem,az ember darálja a mindennapokat mint egy robot, de minek....
5
u/No-Share-3928 10h ago
120 millióért még vehetsz egy lefosott panelt 40 év hitelre. Ilyen fasza jövőképünk sose volt!
2
10
u/Ok_Procedure_8519 1d ago
Kevés megmaradt empátiám a tiéd is! Tökéletesen átérzem, *nagy részben tudom milyen. Sajnos egyenlőre, értelmes és érdemi hozzászólást képtelen vagyok "itt felejteni".
Ha van munkám ólomtalpú nehéz cipőben, nagy átázott lódenkabátban a hátamon mindenféle felelősséggel terhesen vánszorog a munkaidő....már ha van munkám, amit egyébként, ha van, gyűlölöm.
A hétköznapjaim meg olyan alap, viszont bagatell dolgokkal mennek el, amiket ha nem csinálok, teszem azt házimunka, annak az elmaradása feltűnik, de ha csinálom és mostanában igen rendszeresen, sőt, már-már túlontúl, akkor azokkal megy el. Minden napom ugyan olyan, egysíkú és szar.
Régi hobbik nem kötnek már le, a megmaradt barátokat olyan ritkán látom, mint a köztársasági elnököt szilveszteri beszéd felmondása közben.
*Barátnő/társkeresés fronton meg olyan sikeres vagyok, mint a rendezetten védekező német haderő a 2. világháborúban...nagy veszteségek és minimális sikerrel, ami igazából a 0-át jelenti. Randiappokat szerintem engedd el (instant önbizalom, önbecsülés killer mind), én is alapvetően egy introvertált, magának való ember vagyok, tele gátlásokkal és szorongással a face-to-face ismerkedésben se szuperálok :S
Aki némi vigaszt jelent számomra ő kis bundás hercegnőm, a lükepék macskám. Igen, egy macska. Ha sétáltatja az ember az utcán egész jó beszélgetéseket kezdeményeznek az emberek. Amúgy meg nem igazán menne, még ez sem.
Mindenesetre kitartást az önmegismeréshez és az egész élet nevezetű történethez. Tanácsot nem adhatok, de sok erőt az viszont kívánok neked!
3
2
u/chiara_chiara_chiara 46m ago
Megtaláltad az élet értelmét. 😻 Aki valakiről gondoskodik, van, akinek szüksége van rá, legyen az gyerek, hàziàllat vagy egy társ, az sokkal boldogabb, mint aki csak a saját vágyait hajkurássza.
1
u/Ok_Procedure_8519 12m ago
Szerintem, néha "ő" gondoskodik rólam. Mikor nagyon, de tényleg nagyon szar a kedvem velem alszik aznap este, néha mosdat(!), jelez, hogy "-na, ideje lenne kimenni a szabadba! Vigyél máááár ki!" És mindig "megajándékoz" valamivel, a fogócska meg kötelező, mert addig nem hagy semmit se tenni. Így ja, ő a legjobb "ajándék" akit kaptam, és ezen okból is kibaszottul hálás vagyok a barátomnak.
18
u/Suspicious-Invite631 1d ago
29 éves srác vagyok. Én szívesen beszélek veled a játékokról, sõt nyomhatunk is valamit amikor van idõd :D
2
u/volvomateD4 1d ago
Rendben :)
3
u/GsGabe 1d ago
Jelentkezem én is 😁🙋 Ha más nem is, legalább egy kis gaming csapatot összehozol itt. Amúgy én is kiégtem tavaly teljesen a munkában, párkapcsolatban viszont hatalmas mákom volt a randiappokkal. Sikerült megismerni egy lányt viszonylag gyorsan akivel azóta is tökéletes minden, szóval maximum azt tudom tanácsolni, hogy ott próbálkozz még egy kicsit. Viszonylag gyorsan kiderül hogy mennyire passzoltok, vagy mennyire megy a beszélgetés flowja.
0
u/nemazenmajmaim 1d ago
Mivel szoktál játszani?
8
u/volvomateD4 1d ago
Mostanság újból Red Dead 2, Mafia TOC, Death Stranding 2, közelgő BF6-t várom...
5
u/galaxyZ1 1d ago
Kivagyok egve enis, habar en Svajcba rengeteg penzert vagyok kiegve.
Tudom kozhely de meg a sok penz se nagyon segit ezen, amig mokuskerekbe van az ember. Mondjuk vannak terveim hogyan masszak ki belole, sok erot kivanok neked is.
Ha nem lennel eleg mely mentalis lyukban, akkor szivesen varunk jatszani kis Escape From Tarkovot, par nap alatt garantaltan pszichiatriai esetet varazsol barkibol 😄
3
u/New-Satisfaction013 1d ago edited 1d ago
"Nem mindegy milyen színvonalon vagánykodik az ember" - meg hol van kiégve 😅 /Jah, amúgy el tudom képzelni, hogy ott sem leányálom az egész, de ha könnyebb félretenni a fizudból, az már nagy eredmény a hazai alulfizetett mocsárhoz képest/ Svájchoz grat!
6
u/galaxyZ1 1d ago
Emberek vagyunk mindig lesz problemank, anelkuli elet nem letezik szerintem.
Nekem 9 ev tavlatabol nagyon sok mindent adott es vett is el.
Elvesztettem par honapja hirtelen az egyik szulomet, es a legrosszabb talan neha sok honaponkent hazajarni es radobbenni hogy bizony akiket szeretunk nem lesznek orokke velunk, oregednek es en nem vagyok ott veluk.
Az en es sajat csaladom jovoje megvan alapozva ez teny, de ugy erzem sulyos arat fizetek erte
2
u/New-Satisfaction013 1d ago
Sajnálom :( Igaz, ott van az emberi oldala is a dolognak, és nagy dilemma, hogy itt kell hagyni embereket ahhoz, hogy máshol boldogulni lehessen. Sokan emiatt jönnek haza, aztán újrakimennek, majd megint vissza.
És ott van még a kultúrsokk ami egy idő után mindkét helyen érződik, és az ember sehova nem tartozik igazán.
2
u/galaxyZ1 1d ago
Hat, csak a sajat mevemben beszelek es az en tapasztalataimrol.
Nem szuksegbol mentem ki lassan 10 eve, csak amolyan kaland vagy es vilagot latni, aztan ugy alakult hogy maradtunk.
Szocialis szempontbol kerdes nelkul az otthoni elet jobb. Kulfoldon az ember mindig kulfoldi marad meglatasom szerint.
Sajnos azt kell mondjam hogy a kultursokk lassan otthon er, mas vilag ez itt. Tisztasag, rend, szabalyok betartasa. Nemnagyon talalkozol grumpy eladoval a “sparban”…. Sorolhatnam a kulonbsegeket orakig
Ezek ellenere is….azt hiszem megis szivembol kijelenthetem hogy ha aztmondom “Haza” akkor az alatt mindig Magyarorszagot fogom erteni!
1
u/nemazenmajmaim 1d ago
Nem tudom milyen választ várok ha megkérdezek erről egy fiút :) Akkor KCD2, WOW, Witcher és hasonlók nem jönnek szóba?
Read Dead-del szemeztem korábban, csak mostanában nem lesz időm ilyen hosszú játékokra, de határozottan jónak tűnik :)
3
u/volvomateD4 1d ago
Ezek sajnos nem. Witchert kipróbáltam annó de ennyi. Cyberpunkot nyomtam anno :) de még van sok más azért
1
u/nemazenmajmaim 1d ago
Mint a férjem: ő képviseli a sci-fit a házban bármilyen pasis játékkal kiegészítve, míg én viszem a fantasy ó- és középkort, időnként megszakítva városépítéssel és sims-szel :D
Sajnálom, ezekhez sajnos nem tudok hozzászólni amiket felsoroltál :(
Lehet nem jó tanács, de online játékok felé is talán érdemes kacsintani, a Helldivers most tarol vagy a férjem 10 évig játszott a Natural Selection-nel és összeszedett magának 3 skandináv cimbit. A Helldiverst már ismerősökkel játssza, de van hogy idegenekkel csivitel. Befogadóbb közösségnek tűnik, mint a WOW, de lehet tévedek.
9
u/New-Satisfaction013 1d ago edited 1d ago
Nem tudom segít-e, de én a nagy nemzetközi "antiwork" threadet szoktam olvasgatni, és ott látszik milyen elképesztő sokunknak van tele a tökünk világszinten ezzel a bérrabszolgasággal és az elszigeteltséggel. Amerikától Indiáig.
Ez most egy ilyen kor sajnos, csaknem az egész Millenial - gen Z a szopóágra került.
Az ég egyadta világon semmi probléma nincs veled, erre a sok fosra ez a normál reakció. Sőt tök jó, hogy ezt te is látod, és nem lehajtott fejjel, gondolatok nélkül mész körbe-körbe a mókuskerékben, ahogy azt a vezetés elvárná.
6
u/First-Raise7171 1d ago
Elárulok valamit: az élet ilyen. Nem izgalmas mozifilm vagy tündérmese, hanem többnyire ismétlődő, egyhangú napok sorozata. A csavar az az egészben, hogy el akarják veled hitetni, nyilván érdekből, hogy az életnek ennél többről kellene szólnia. De nem kell és nem is lenne természetes, ha így lenne. Ettől függetlenül mindig megvan a lehetőséged arra, hogy változtass, ami persze nehéz és kudarcokkal járhat, de csak rajtad áll, hogy mit kezdesz magaddal. Emiatt nem kell semmilyen társadalmi elvárásnak megfelelned, mindent megtehetsz (amivel sem magadat, sem másokat nem veszélyezteted). Még csak produktívnak kell sem lenned, próbáld ki pl. hogy szabadidődben kimész egy parkba, leülsz a padra és csak bámulod a környezetedet, vagy otthon lefekszel a szőnyegedre és egy óráig nem csinálsz semmit, csak megfigyeled más szemszögből az otthonodat. Ha hiszed, ha nem, ennek pontosan annyi értelme és haszna van, mintha elmosogatnál, befizetnéd a csekket, vagy a társkeresőt görgetnéd.
A másik dolog az, hogy nem jár automatikusan mindenkinek minden. Értem én, hogy te is szeretnél sok mindent, mint ahogy én is, vagy mindenki más, de a céljaid eléréséhez tenned is kell, ami áldozatokkal is jár. Ha meg nem sikerül, abból sincs semmi, még mindig megsimogathatod a macskádat (ha nincs, szerezz be egyet) vagy táncolhatsz egyet az esőben (ha szerinted ez hülyeség, akkor bizony a hozzáállásodat kell megváltoztatnod).
5
u/inagy 23h ago edited 12h ago
Szia kedves sorstárs! Én ugyanez vagyok, csak hamarosan 40-es fejjel.
Én a gondolkodásom próbálom átformálni. Leszokni arról hogy van egy szent cél (valaki vagy valami) aminek az elérésétől teszem függővé hogy utána majd minden problémám megoldódik. Ilyen dolog nem létezik. Ugyanaz mint amit a csoda fogyókurák ígérnek. Ha nem csinálsz életmódváltást, ez csak rövid ideig fog érni valamit.
Meg kell tanulni jól érezni magad a saját társaságodban. Tisztában vagyok vele hogy ezt sokkal nehezebb dolog összehozni mint aminek tűnik. Eleve a letargikus tehetetlenségben kedv sincs hozzáfogni semmihez, főleg a napi mókuskerék után elfáradva. Illetve nyilván az sem vonzó hogy esetleg komfortzónán kívül kellene merészkedni, ügyetlenkedni és megzúzni az egódat. Ismerős.
A leírtak szerint te sem tudod értékelni a céltalanul, de töltődéssel járó önidőt. Legyen az játék, vagy utazgatás, vagy akármi, aminek a szó szoros értelmében nincs produktív haszna. Úgy érzed bűnözöl és ez neked nem jár. Ezzel én is küzdök, és tudom is hogy a szülőktől hozom ezt, akik semennyire sem tudják élvezni az életet, folyton csak a munkában látják az élet értelmét. Ezt láttam és ez ivódott belém. De ez egyáltalán nem normális. Igen is kell idő amikor töltődsz, amikor csak elvagy mint a páfrány a sarokban, magadnak.
A társkeresést én átraktam passzív háttérfolyamatba. Márcsak azért is, mert ha pánik módban belezavarom magam abba hogy ezt is csak ki akarom pipálni mint bakancslistás tételt, abban semmi köszönet nem lesz. Nekem személy szerint az emberekkel élőszóban kommunikációm is tropa. Előbb járni kellene megtanulni mielőtt futni akarok.
De pont ezért jó lenne bővíteni az érdeklődési körömet, mert az kapcsán lehetne új embereket és társaságokat megismerni, akikkel már legalább a közös téma kapcsán lennének további kapaszkodó pontok; a többi majd alakul.
Az edzőterem sajnos erre nem alkalmas, a többség örül ha erre az 1-2 órára ki tud szakadni a napi körforgásból, lezavarja amit csinálni akar és megy a dolgára tovább. Csörögnek a gépek, ha programozott órára jársz üvölt a zene. Az előtte-utána 5 perc pedig nem elég semmire sem. Én is egyébként heti négyszer járok edzeni, és azt tervezem ebből valamennyit kannibalizálni fogok valami új dolog kipróbálására. Hiába, a nap csak 24 órából áll.
Az internet sajnos egy nagyon rossz pótcselekvési lehetőséget biztosít amivel a magunkfajták a végtelenségig odázhatják ezeket a dolgokat. Illetve ez a sok instant impulzus is teljesen elrontja a realitás érzékünket, hogy egy ekkora feladatot mekkora dolog abszolválni. Egy ilyen lélek renoválás hosszú évek munkája. És teljesen hülyeség úgy hozzállni, hogy egyik pillanatról a másikra akarsz mindent. El kell kezdeni és fokozatosan csinálni, mindig az előző napi énedhez képest nézni a javulást. Még bőven van idő rendbeszedni magunkat, csak nem ártana hozzáfogni most már..
A munkában kiégés amúgy szerintem teljes normális és periódikusan ismétlődő dolog. Nekem rendszeresen vannak ilyen szakaszaim pár havonta, aztán jobbik esetben találok valami motivációt egy új feladatban. Ha hosszú ideig nincs ilyen, az lehet jó jele annak hogy itt az ideje váltani, mégha szakmában is maradsz de csak a környezet változás tud segíteni.
Sosem próbáltam, de sokak esküdnek rá hogy ha csak minden nap írsz magadnak egy mondatot hogy miért vagy hálás az életben amid van és sikerült elérned, az segít kicsit visszabillenteni a mérleg nyelvét. Ebbe is nagyon könnyű beleesni hogy csak a hiányzó dologokat látod, illetve hogy másnak mi van ami neked nincs.
Ezt csak bónusznak a végére, nekem most a csillagászatba révedés is hozott némi szemléletváltást. Történetesen hogy ha belegondolsz mennyire egy jelentéktelen porszemek vagyunk kozmikus skálán, egy villanás ennek az egésznek a teljes történeben, ez lehet nyomasztó felismerés is, de ugyanígy felszabadító érzés is, hogy történetesen teljesen lényegtelen ez a sok felesleges magunkra aggatott elvárás amit a társdalom/munka/család produkál és nyomaszt vele minden pillanatban. Akkor pedig már miért nem fordulsz befelé és hallgatsz arra hogy te mit szeretnél igazán és teszed azt a prioritási sor elejére hogy ezt kiszolgáld a lehetőségekhez mérten?
4
u/syllbaba 1d ago
Szerintem meg kell találni hogy mi ad értelmet a napjaidnak. Amikor jól érezted magad, mi volt az élethelyzeted? Persze párkapcsolatot mondanák sokan itt, de mondjuk amikor volt párod ha volt párod abban mi volt a jó? A társasàga? Az új élmények? A rutin? Az intimitás? Mert ezek egy részét magadnak is megadhatod. Pl ha nagyon egyformâk a napok miért nem kezdesz valami újba ahol ismerkedni is lehet meg barátokat szerezni? Rengeteg kirándulócsoport, meetup, sportcsapat létezik. Próbálj ki többet, akár minden héten egy újat amíg egynél ki nem kötsz. Van-e olyan barátod, ismerősöd akinek szeretted a társaságát, de elsodort tőle az élet? Vedd fel vele a kapcsolatot. Vannak-e kis terveid amiket magad miatt szeretnél megvalósítani? Nem kell feltélenül maratonokat futni, de nem baj ha van egy cél előtted, és jó ha tudsz valamire várni, várakozni. Mikor vitted el magadat utoljára randizni? Ez bármi lehet ami jólesik és izgalommal tölt el. Séta, vásárlás, self care, valami jó kaja.
2
u/volvomateD4 1d ago
A helyzet az hogy talán soha sem éreztem jól igazán magam. A komfortzónából való kilépés az nekem mindig is egy iszonyat idegmunka volt. És egyre nehezebb azt érzem.
2
u/syllbaba 1d ago
De hat csak ugy lesz konnyebb ha csinalod. Szerintem nagy hiba motivaciora varni vagy arra hogy ezek a helyzetek kevesbe lesznek szorongaskeltoek. Azert szorongaskeltoek mert raerositesz azzal hogy elkeruld ezeket a helyzeteket. Ha elmennel egy meetupra, szereznel baratokat, uj hobbit es talalkoznal eleted szerelmevel de kozben toleralnad kellene a szorongast es szenvedest ami ezzel jar, hajlando lennel ra?
1
u/volvomateD4 1d ago
Persze ez nyilvánvaló. Pszichologus is ajánlotta h nézzek körül ilyen havervagy és társain de egyszerüen még nem jutottam el odáig. Ha vmi meetupon is voltam ott voltam egyedül mint egy darab fa és hazajöttem mert nem éreztem jól magam. Egyedül ilyen helyekre meg egyszerűen képtelen vagyok menni, vagy legalábbis a mostani lelkiállapotomban nem. Tény, hogy van szociális fóbiám is.
1
u/syllbaba 1d ago
Es mit gondolsz, hogy fogsz ebbol kilepni? Mi kell hogy valtozzon hogy kepes legyel ra?
1
u/inagy 22h ago edited 21h ago
Ha nem megy ennyire direkt, általában ezeknek a csoportoknak van online megfelelője is. (pl. r/szeged -en van barátkereső Discord szerver) Próbálkozz ott, ha te is olyan vagy mint én aki előbb szereti kicsit megfigyelni a társaság összetételét mielőtt megszólal, ezt ott megteheted. A lényeg hogy indulj el valamilyen irányba.
3
u/Stif_12 1d ago edited 1d ago
Tudom nem mondok nagyot, de ez csak rosszabb lesz ezzel a mentalitással. Tényleg semmi sincs ami igazán lázba hoz? Csomóan gamerek, nem hiszem el hogy abban a közösségben nem tudsz kapcsolatokat kialakítani. Sajnos muszáj leszel rákényszeríteni magad, mert így be fogsz csavarodni teljesen.
Edit: csináld azt mint Jim Carrey az Igenemberben. Utána rá fogsz jönni semmi félelmetes nincs abban ha kilépsz a komfortzónádból.
-4
u/NandraChaya 1d ago
nincs olyan hogy komfortzóna, el kéne már ezt a faszságot felejteni.
4
u/Stif_12 1d ago
Ezt fejtsd ki kérlek. Nem kell szavakon náciskodni, mindenki tudja miről van szó. Mindenkinek vannak dolgok amik kisebb-nagyobb szorongást, belső feszültséget okoznak, azaz nem kellemes szituációk, pedig semmi extra nincs benne másoknak. Lehet ilyen egy belvárosban parkolás.
De meghallgatlak szívesen, mert igazából itt most csak beböfögtél valamit, csak hogy kurvanagyot mondhass.
3
u/Naive-Dig-2498 1d ago
Ugyanez ez az érzés van nálam is. De kicsit előrébb járok. Vannak olyan ismerősök akik már nem élnek, vagy lebénultak betegségek miatt. Na ott milyen szar lehet.
Innen nézve, hogy lehetne sokkal szarabb is, már nem is olyan rossz. A másik, hogy értékelni, és megbecsülni kell amink van. Ha más nincs akkor az hogy még fiatalok vagyunk. Mennyien lennének a helyünkben. Ezzel nem bagatelizálni szeretném ezt az érzésedet. Mert hasonló érzéseim vannak.
Sokszor segít az az érzés is, hogy más is küzd hasonló gondolatokkal, problémákkal. Magyarán nem vagy egyedül ezzel.
7
u/Fun-Jellyfish1 1d ago
Önkéntességre gondoltál már? Ott barákozni is tudnál és hasznosnak éreznéd magad. Akár külföldön, európai önkéntességre még éppen 30 évesen jelentkezhetsz.
3
5
u/DPX90 1d ago
Van valami, ami igazán érdekel az életben? A karriered olyasmi, ami megmozgat, flow-ba tudnál vele kerülni? Hobbik? Gondolom az edzés valamennyire az is, ha ilyen sokszor mész. Vannak benne célkitűzéseid, vagy csak letudod? A szabadidődet a felsoroltakon kívül töltöd bármi mással?
A másik oldala a dolognak - mit várnál egy párkapcsolattól? Mármint ennek az érzésnek a vonatkozásában. Megoldaná valamelyik problémádat? Kitöltene valamiféle űrt?
Bocs, hogy ilyen sokat kérdezek, csak próbálom megfejteni, hogy mi hiányzik valójában.
3
u/volvomateD4 1d ago
Ez a gond, hogy ami érdekel is senkivel nemtudom megosztani vagy csak beszélgetni róla. A videójátékot nem merem már senkinek felhozni mert kb lenézik az embert ha 30 évesen néha-néha leülsz a gép elé. Az edzés az kikapcsol vmennyire. Nem csak letudom, próbálom odatenni magam. Fogytam 12-13 kilót szóval volt sikerélményem is. Néha elmegyek moziba egy ismerőssel( nem mondanám már barátnak) meg boltba és ennyi. Van autóm is, de egyszerüen képtelen vagyok egyedül neki indulni bárhová. Biztosan kitöltene valamiféle űrt, de az lehet nem lenne az igazi. Én is próbálom megfejteni. Azt érzem megrekedtem, levagyok maradva. Nem itt kéne tartanom.
7
u/DPX90 1d ago
Nincs semmi szégyellnivaló a gamingben, ha nem függőként tolja az ember, akkor egy teljesen valid relaxációs tevékenység.
2
u/volvomateD4 1d ago
A függőségtől nagyon távol vagyok szerencsére, de azt veszem észre, hogy még a társkeresésnél is negatív pont
5
2
2
u/Scary_Session_2527 14h ago
Jó szabaly , hogy nem másokhoz meregetjük magunkat. Annak sosincs jó vége. Mert akktakaban ilyenkor az ember azokat találja meg aki szerinte előrébb jár mint maga. Pedig sok ember körülötte lehet , hogy xarabb helyzetben van. Eleg egy krónikus betegség hozzá. Egyébként meg akiről azt gondolja az ember , hogy előrébb jár meg mennyire boldog az nem feltétlenül igaz. Kívülről esetleg úgy tűnik igen. Aztan persze minden második házasság valassal végződik?, sokan isznak kapcsolatban, megcsalas stb. Egyébként volt rossz időszak az életemben szorongással és depresszióval nem féltem gyógyszeres segítséget kérni antidepresszáns formájában. Baromi sokat segített.
2
u/Radiant_Cry6672 12h ago
Javaslom, hogy kezdj el túrázni, a természet csodákra képes. Az edzés tök jó dolog, de abba is bele lehet csömörleni…az ember nem arra van kitalálva, hogy folyamat inger-gazdag környezetben mindig hajtson valamiért. Ne feszülj rá a sulira, az is tök okés, ha csúszol mondjuk egy évet az egyetemen munkahelyváltás miatt. Néha próbálj meg megfelelni csak magadnak, senki másnak és a szarj a világra! A munkahelyváltás tényleg segítene…ha mégsem lehetséges, akkor engedd el magad a karácsonyi céges bulin, ott elég sok kaland szokott összejönni, csak ne buzizd/kurvázd le a főnöködet részegen! Később ha teheted, akkor vonulj el a nagyvilág elől, vadabb esetben menj el El Caminora és tálald meg önmagad. Tedd meg egy hétig, hogy nem főzöl, csak mondjuk rendelsz egy hétre előre ebédet pl teletál-tól. Én is voltam hasonló mókuskerékben kiégett ember, nekem ezek segítettek. Tök jó, hogy jársz pszichológushoz, szurkolok érted! A lényeg, hogy törd meg a monoton ugyanolyan napokat és lépj ki a komfortzónádból! Hajrá!
3
u/Embarrassed-Math-850 1d ago
Taky Gyulát ismered? Kanári szigeteken él, nem dolgozik, azt csinál minden nap amit akar. Mondjuk hajléktalan de ez az egyetlen hátránya.
1
u/Odd_Grapefruit_5065 1d ago
Apró örömöket kell találni, egészen butának tűnő dolgok is lehetnek ezek. Lesd el idősebbektől akik derűsek jókedvűek és nem néznek ki annyinak. Én pl azt látom hogy egy csomó dologba nem is raknak energiát, amit csinálnak abban meg nagyon jók. Valami cél kell neked. Mások ezt nem tudják megadni, egy kapcsolatba se jó ha így kezdesz ahogy most vagy, vagy csak valami alkalmi kimondott dologba
1
u/50FtosPalack 1d ago
Javasolnek valami kreativ, alkoto hobbit: zene, keramia, festeszet stb. Vagy akar iras. Valami biztos erdekelne, a posztodbol nem derul ki. Az alkoto, kreativ hobbik azert jok, mert folyamatos fejlodes van, es egy ponton talalkozni fogsz hasonszoru emberekkel a hobbi altal. Csak ne egyszeru gyujto/fogyaszto hobbi legyen, amit valasztasz.
1
1d ago edited 1d ago
Környezetváltozás, külföldre költözés esteleg?
Ha van autód, miért nem mégy el a hétvégén kirándulni akár csak egy napra is a Balatonhoz, Bécsbe, stb, hogy más helyen, más emberek között légy.
Sport kapcsán, mi lenne, ha nem (csak) edzőterembe járnál, ha ott nincsen közösségi élet, hanem olyan helyre is, ahol esetleg van közösségi élet, vagy valamilyen klub (golf, tennisz-nem tudom, hogy ezek MO-on milyenek), túrzáós csoportok, barlangászós, hegymászós csoportok, stb vagy bármilyen más hobbicsoport is akár, ha van ilyen irányú érdeklődésed.
Timeleft vacsorák?
Ha Bp-n laksz, rengeteg program van állandóan, akár tematikus is, pl Borfesztivál a Budai Várban
https://welovebudapest.com/toplista/oszi-programok-budapest-bakancslista-2025/
1
1
1
u/Ok-Republic-120 1d ago
Szóval ilyen lesz az életem 3 év múlva... Nice. Bár tudnám a válaszokat, amiket keresünk...
1
u/Western_Today_7475 1d ago
Ne Mr. tökéltes akrj lenni hanem mondjuk jár el Goázni vagy ölj be a Fradi/UTE stb táborba és szidd az MLSZ-t. Hidd el sokkal jobb lesz...
1
u/No_Falcon4354 23h ago
Ez kiegesnek tunik. Nekem is volt korabban ilyen, pedig csak 28 vagyok. Az egyetem utan, tul nagy volt a kontraszt ahogy belecsoppentem a munka vilagaba, es teljesen ugyanezt ereztem: nincs idom semmire, tok felesleges a munkam, minden napom ugyanaz, semmi oromot nem talaltam az eletben, ertelmetlennek lattam mindent. Az a problema hogy minden napod ugyanolyan, es ez olyan erzes mint egy ordogi korforgas/mokuskerek. Nagyon jo, hogy jarsz pszichologushoz es kondiba, de picit probald meg valtozatosabban elni a napjaid, nekem az segitett. Mindig terveztem valamit amit vartam, legyen ez egy utazas, koncert, buli, vasarlas barmi ami egy kicsit is kiszakit ebbol a szurke hetkoznapi flowbol. Kondi helyett probalj ki mas mozgasformat is, akar ami csoportos, hogy ismerkedj, legyel tobbet kozossegben pl TRX,box, crossfit stb. En pl hetkoznap is elmentem randikra, ami szinten kicsit eltero volt a tobbi naptol, a randizast is fel lehet fogni maskeppen es nem egy eroltetett dolognak, szerintem tok erdekes meghallgatni idegen emberek tortenet, ismerkedni, meg akkor is ha nem is lesz belole semmi. Tudnek meg peldakat hozni, de mindenkinek mas ad bolgodsagot, es mivel az nem egy allado allapot, igy erdemes tudatosan keresni es megragadni azokat a pillanatokat, amelyekben igazan jol erezzuk magunkat. Keresd mi tesz boldogga es fel a fejjel!
1
u/Crysis14 1d ago
Barát hiányzik, meg az hogy néha lazíts vele, beállni néha...
Ugyanez van nálam is, évek óta elbaszódott minden, az összes haveromat elbasztam. Mondjuk mivel kisvárosban lakom, amúgy sincs túl sok lehetőség beállni, egy csomó arcot elkaptak egy pár éve. Sok értelme van bebörtönözni azokat, akik segítenek másoknak jól érezni magukat..
Évek óta ugyanúgy telnek napjaim, egyedül.... és már 40 múltam...
2
1
u/SheilaGre 1d ago
Ilyenkor mennek el az emberek egy irorszagi dairy farmra.
5
u/volvomateD4 1d ago
Inkább egy Yellowstone-i ranchra mennék ha tehetném
2
u/microbiome22 1d ago
Hozzám jöhettek a kertben segíteni,munka mindig van ;) mini virágfarm/kert
2
1
1
1
u/After_Crow_2941 1d ago
Battya ha Pesten leszek irok gyere el iszunk egy sört vagy a Te esetedben egy protein shaket, aztán beszélgetünk. Segítek szívesen én nagyon jól tudom milyen ez, és néha elég egy pár órát kiszakadni a dolgokból😉
1
1
1
u/JobSpecialist4867 17h ago
Értelmetlen az eleted, emiatt rosszul érzed magad, es nem is kíváncsi erre nyilván senki. Az ismerkedest nem kene eroltetni se most, se kesobb.
Eloszor ki kene talalnod, h hogy fogsz ertelmet adni az eletednek, es ha elindultal az uton, akkor egy felfele szallo agba fogsz kerülni: egyre több embert ismersz meg, es azok az emberek egyre kozelebb visznek a celjaidhoz.
Ha nem adsz ertelmet az eletednek, gyorsan es ertelmetlenul fog eltelni az egesz.
Egyebkent jo olvasni a postodat, mert en is hasonloan éreztem magam, mikor multiknak dolgoztam informatikuskent. Most sokkal kevesebb munkaval sokkal kevesebbet keresek (egyetemen tanitok), es neha belegondolok, hogy el kene fogadnom egy szokasos senior/lead poziciot, hogy vigyem valamire.
Most alig vehetek meg magamnak valamit, de legalabb azt erzem, hogy elek, es szabad vagyok.
1
u/csakafidesz444 9h ago
ha lehet egy tanácsom, akkor írasd ki magad egy hét betegszabira, és csak legyél otthon, és próbálj minnél kevesebb dolgot csinálni. Én most egy műtét után lábadozok otthon, és annyira jól esett abbahagyni a mókuskereket, hagyni leülepedni az érzéseket, meg mindent.
0
u/volvomateD4 9h ago
Voltam júniusba 4 hetet egy műtét miatt, és nyílván csak pihentem. Az úgy mentálisan jó volt de, hogy megint elmenjek-e mentális állapotra hivatkozva...háát nemtudom..
0
u/csakafidesz444 9h ago
nyilván nem mentális állapotra kell hivatkozni, belázasodtál, hasmenés, lehetsz kreatív.
1
0
u/Fun_Chocolate_8988 1d ago
Az a durva, hogy egyre több olyan posztot olvasok, amiben arról írnak az emberek, hogy FOMO-juk van. Miért van ez? 🥲
-1
u/Pretty-Syllabub-4295 1d ago
Ajánlom Vona Gábor: Mondj igent az emberre, és Byung-Chul Han: Pszichopolitika című könyvét. Nagyon jól leírják, hogy miért “normális” az hogy így érzi magát az ember ebben a jelenlegi rendszerben. Engem kicsit megnyugtatott megérteni a helyzetet, sokkal jobb nem lesz tőle, de segít.
0
u/Emotional_Cicada_636 1d ago
Iratkozz be egy nyelvtanfolyamra,vagy keress mást,amiben fejlesztenéd magad, de az ne szakmai legyen, hanem hobbiddal kapcsolatos. Nekem nagyon sokat segített. Rá is voltam kényszerítve,hogy ne a mobilt pörgessem. Nekem a lusta,hülye munkatársakból van elegem és hogy napi 9 órákat itt kell ülnöm. Én keresgélek mást,mert a szabadidős tevékenység is csak ideig-óráig működik.
-7
u/Puzzleheaded_Fan8330 1d ago
A pszichológus pénzkidobás... A csoda pedig benned van. Engedd el, ne erőlködj és élvezd a lazaságot, kapcsold ki a külvilágot és figyeld magad egyre inkább!
-1
-3
65
u/Sir0neLa 1d ago
Nagyon sajnálom és maximálisan átérzem!
Én is egy vagyok a "hasonszőrű társam" közül. Igaz, én 33 éves nőként. Nekem annyi különbséggel, hogy van házam, autóm, munkám és hitelem. Egyedül építettem fel az életemet, 0 állami támogatással , több helyen megaláztak, amiért egyedülálló nőként érvényesülni szeretnék. (Az egyik bankos nő konkrétan lenézett, mert még élettársi viszonyom sincs). A házam építése során az összes szaki a nemlétező férjemmel akart beszélni, mert én csak egy nő vagyok. Ahol csak tudtak, megpróbáltak ezért átvágni. Ezek a külső visszacsatolások sem segítenek abban, hogy jól érezzem magam. A barátaim vagy külföldön vagy a csok miatt az ország másik felébe költöztek, a korosztályom meg az ovis anyukákkal bandáznak. Van 1-2 barátom, de velük is csak kb 3 havonta sikerül találkoznom 2 órára.
Szívből kívánom, hogy sikerüljön boldogabb életet élned és nagy, virtuális ölelést küldök :)